2014. július 23., szerda

Fontos!!!

Sziasztok!
Először is nagyon szépen köszönöm a több mint 220 oldalmegjelenítést! Nagyon jól esik, viszont a részhez nem jönnek a komik. Ez pedig azt jelenti, hogya meddig nincs meg a 3 komi amit Ti írtok addig nem hozom a részt. Oldalt láthattok egy közvélemény kutatást, ha nem komiztok akkor legalább ott szavazzatok, vagy pedig a részek alatt van szintén egy szavazás. Ott lehet pipálni. Ha nem akartok komizni akkor kérlek Titeket, hogy ezen a két helyen szavazzatok. (Elég az egyiken). Előre is köszönöm! :)
További szép napot!! Dóri

2014. július 15., kedd

Happy Birthday!!

Nagyon nagyon sok Boldog Születésnapot kívánok Eleanor Calder-nek a blog egyik főszereplőjének!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ma lett 22 éves!!!!!!! Emellett szintén nagyon sok Boldog Születésnapot kívánok Luke Hemmings-nek és Theo Horan-nek!!!!!!!!!!!!!!!


         (Luke Hemmings)                      (Theo Horan)                           (Eleanor Calder)

2014. július 9., szerda

2. Chapter- I can not help

Sziasztok!
Köszönöm szépen a 137 oldalmegjelenítést a komikat és a +1-ket. Igaz nem jött össze a 3 komi, de féltem, hogy ha nem hozom a részt akkor elfelejtetek. Ezért hoztam, viszont még mindig 3 komit kérnék, de ha azt nem is akkor legalább pipákat kérnék.
Jó olvasást!! ;)



"-Jó! Ha nem akarsz beszélni akkor nem kell.-ezzel annyiban hagytam a "beszélgessünk morcival" témát. Az út további részében sem szólt egy árva kukkot se, de szerencsére 10 perc alatt hazaszállítottam. Halkan megköszönte majd besietett a házba. Mit ne mondjak nagyon szép ház volt. Kicsit gyönyörködtem még benne és hazahajtottam. Hazaérve pedig nem vártam jobban semmi másra mint egy jó kiadós alvásra."
Pár óra múlva telefonom szorgos csörgésbe kezdett, jelezve, hogy ideje lenne felkelni. Hiába ha hív a munka akkor menni kell. Este 8-ra már készenlétben kell állnunk a pult mögött. Gyorsan lezuhanyoztam, hajamat kifésültem majd kivasaltam hogy szög egyenes legyen. Kicsit megviseli ez az állandó vasalás, de csapzott hajjal nem mehetünk oda. Sminkemet megigazítottam és megerősítettem, majd felkaptam magamra azt a ruhát amiben ma voltam. Sietősen, de azért kimaradhatatlan volt most is egy finom kakaót, hiszen valahogy muszáj lesz fent maradnom. Kicsit kifordított vagyok, mert reggel iszok kávét és este kakaót. Dobáltam bele még pillecukrot és csokit is, hogy még édesebb legyen. Ez a cukorbomba egész éjszaka ébren tart. Igaz, nekünk pultosoknak ingyen van ott a pia, de nem rajongok az alkoholért. Fura vagyok? Kicsit, de ez engem cseppet sem zavart. Megittam kakaómat és már indultam is egy szinttel lejjebb drága barátomért, Luke-ért. Együtt megyünk és jövünk. Nem kellett sokat várnom mert szinte rögtön kilépett az ajtón és indultunk is. Odaérve viszont váratlan vendégekkel találkoztunk. Csomó szőke, műmellű, feltöltött szájú cicababa tekergett a főnök előtt. Kissé elkapott a hányinger már a tudattól is, hogy ezek itt fognak dolgozni. Bezzeg Luke nyálcsorgatva bámulta őket. A látványtól viszont elkapott a nevetőgörcs, mire mindenki rám nézett. Egy cseppet sem éreztem kellemetlenül magam hiszen mindig szerettem ha megbámulnak az emberek. Mondjuk nem ilyen módon, de ez is megfelel. Mire végeztem már a hasam görcsölni kezdett a sok nevetéstől. Kis produkcióm miatt elég ronda grimaszokat kaptam újdonsült munkatársaimtól. Nem törődve velük mentem be az öltözőnkbe és gyorsan magamra kaptam a ruhámat, de a tornacipőm le nem cseréltem volna. Meglepetésemre mire végeztem megjelentek mellettem azok a cicababák. Még mindig grimaszolva néztek rám, de én csak mosolyogva "kilibbentem" mellettük az ajtón. Kicsit talán jobban belemerültem a gondolataimba ugyanis nekimentem valakinek:
 -Oh Abbie! Minden rendben?-kérdezte a főnököm.
-Upsz, sajnálom! Persze minden rendben csak kicsit elbambultam. Még egyszer sajnálom. 
-Semmi baj, és hagy kérdezzem meg, jól kijöttök az új dolgozókkal? 
-Igazából még nem volt alkalmam beszélni velük, de ha szabad tudnom ők mit fognak csinálni?-tettem fel némi félelemmel kérdésem.
-Ők lesznek a táncosok, ez is egyfajta üzlet.-mosolygott.-Muszáj minél több vendéget becsalogatni. A mai fiataloknak meg ez kell. Jut eszembe ma jön egy "kuncsaft" hozzád, elvileg azt akarja, hogy már csak neki dolgozz.-ettől elég látványosan leesett az állam. Már régen nem kellett ilyen "munkát" végeznem és reméltem, hogy elfelejtettek, de nem. Hurrá Abbie! Még egy szupi éjszaka. Remélem hoz majd khm khm-et. Ugye értitek mire gondolok? És mi az hogy már csak neki dolgozzak? Ilyenről még szó se volt. Jó sok pénze lehet a pasasnak. Fintorral az arcomon elköszöntem főnökömtől és indultam a pult mögé, ugyanis pár perc múlva nyitás van. A biztonsági őrök már kint álltak és várták a népet. Ez elég rossz kifejezés de megteszi. Negyed óra múlva már dugig volt az egész hely, mindenki inni akart és Luke-val nem győztük elkészíteni a koktélokat vagy épp amit kértek. Mint mindig, most se volt egy olyan éjszaka amikor ne kaptam volna beszólásokat. Igaz a legtöbb jó volt, mert dicsérték az alakom, de szerencsémre muszáj volt kivinnem az italokat egy asztalhoz és találkoznom kellett a szőke cicababákkal miközben tekeregnek a rúdon és nyalják egymást. Egyben vicces és visszataszító látvány volt. Kitörni készülő nevetésemet pedig vissza folytották, most komolyan Abbie! Ennél jobban nem tudnád kifejezni magad?
-Fuj, csak nem beleléptél valamibe? Bűzlesz!-rikácsolta az 1-es számú. Megszámoztam őket, mert a nevüket nem tudom. 
-Szerintem csak saját magad érzed, a parfümöd eléggé visszataszító. Oh hogy erről nem tudtál? Bocsi.-majd ezzel otthagytam őket. Nem volt kedvem többet vitatkozni. Persze nem hagyta mindezt szó nélkül, de már nem érdekelt. Kedvem rögtön jobb lett mikor megláttam drága barátnőmet belépni az ajtón. Nem volt egyedül, ugyanis jött vele az egész One Direction. Liam eddig is sokat járt ide, de még nem szolgáltam ki, viszont a többieket még nem láttam itt. Végül is lényegtelen, mert egyszer így is úgy is eljött volna ez az idő. Szívesen odamentem volna köszönni nekik, de vissza kellett állnom a pultba. 2 óra múlva szünetem lesz szóval majd akkor beszélgetek velük. Az idő vészesen telt aminek nagyon örültem, viszont annak kevésbé, hogy elvileg itt van már a "kuncsaftom". Már csak a puszta gondolattól kirázott a hideg. Legalább csak fél óra és vége. Ha rosszabbul érzem majd magam a kelleténél akkor majd beadom a főnöknek, hogy nagyon durván bánt velem. Lehet szemétségnek hangzik, de ez van. Nem akarom ezt csinálni, sosem akartam, de ha meg akarok élni valahogy akkor ezt kell. Sok a fizetés, de a kiadás még több ezért kell ez. Többet nem csacsogok erről, mert majd úgy is megfogjátok érteni. 
-Hellóka, 2 tequilát kérek, 3 whiskeyt és egy olyan piros koktélt esernyővel.-hallottam meg egy csilingelő hangot. Mosolyogva pillantottam fel majd megláttam Eleanor szintén mosolygós arcát. Megöleltem ahogy a pult engedte majd elkészítettem neki a kért italokat. Direkt lehagytam a kis esernyőt, mert kíváncsi voltam észreveszi e és a lehető legtöbb alkoholt az övébe raktam, mert anélkül túl light-os lett volna. nem vette észre a kis piros esernyő hiányát hanem gyorsan vitte is a leghangosabb asztal felé. A zene se volt halk, de ők együtt mindent túlszárnyaltak. Rövidesen eljött a szünetem és amilyen gyorsan csak tudtam mentem oda hozzájuk.
-Haliiiiii! Jó a buli?-próbáltam túlkiabálni a zenét ahogy ők is tették. 
-Abbieeee!!!!-rohantak oda hozzám és mindannyian megöleltek, kivéve egy valakit. Kitaláljátok kit?
-Én is örülök nektek!-és tényleg így is volt.-Szóval jó a buli?  
-Persze, nem látszik?-emelte szájához a poharát Louis és lehúzta a tartalmát. 
-Nem éppen, mert itt pusnyadtok. Gyertek táncolni, még van fél óra szünetem!!
-Én megyek baby!-szólalt meg Zayn. Kicsit talán túl sokat ivott.
-Mi is megyünk.-szólalt meg El.
-És mi is.-most pedig Liam egy eddig még ismeretlen lány társaságában. Észre se vettem. 
-Upsz, bocsi még be se mutatkoztam.-mentem oda a lányhoz.-Abbie White vagyok, Eleanor barátnője.-majd mosolyogva kezet fogtam a lánnyal. Nagyon szép volt és az alakja is irigylésre méltó.
-Szia, én Sophia Smith vagyok, Liam barátnője. 
-Nagyon örülök, hogy végre megismerhettelek.-így is volt. 
-Én is, most pedig menjünk táncolni.-fordult barátja felé. Kicsit győzködni kellett de végül is belement. Zayn-nel elindultunk mi is a táncparkett felé és mindaddig jó is szórakoztunk míg meg nem jelent a barátnője. Félreértés ne essék, nem hajtok rá!!! Erről szó sincs mert nem az esetem (hihi), de jól táncol ahhoz képest, hogy mennyire nyavalygott miatta. Gyorsan bemutatkoztam Perrie-nek is, mert mint kiderült így hívják. Az összes 1D-s barátnő gyönyörű és kedves, a fiúknak remek ízlése van. Lassan vége lett a szünetemnek szóval visszamentem a pulthoz. Az emberek már egyre részegebbe voltak, de a legtöbben haza is mentek. Kicsit megkönnyebbültem emiatt, hogy már nincsenek olyan sokan, de még az az ember mindig nem jelentkezett. Remélem nem is fog, majd pár óra múlva megkérdezem a főnököt ha még mindig nem jelentkezik. Hirtelen Kate jelent meg mellettem, miszerint már nincsenek sokan és a főnök elengedte. Szuper. Kate-ről még eddig nem is meséltem, ő is itt dolgozik, csak pincérként Matt-tel együtt. Mi meg ketten vagyunk a pultnál Luke-kal. Összességében jó kis csapat vagyunk, szeretek itt dolgozni a plusz munkát kivéve. Már egy jó ideje csak rajta jár az eszem és úgy gondoltam, hogy beszélek is a főnökkel. Szóltam társamnak, és már indultam is hozzá. Bekopogtam, majd egy halk "gyere" után be is mentem.
-Elnézést, csak arról szeretném megkérdezni, hogy van e valami hír a "kuncsaftról" mert még nem jelentkezett. 
-Értem, ez furcsa  mert az illető már majdnem nyitás óta itt van, ha azért jelentkezik akkor a neve: loverboy. Valami baj van Abbie?-figyelt fel meggyötört arcomra. Titkon reménykedtem benne, hogy már elment az a pasi, de nem. És mi ez a név?
-Loverboy?Amúgy nincsen semmi főnök.-hazudtam, de nem akartam lázadni megint. 
-Biztos? Elmondhatod.-arca nyugodt volt és mosolygott. Szerettem őt mint főnököt, kedves ember volt és mintha kedvelne engem. Természetesen mint dolgozót. 
-Igazából reménykedtem, hogy nem kell többet "azt" csinálnom. Az utóbbi 1-2 hónapban nem is volt jelentkező.-mutogattam ujjaimmal.
-Abbie nem kötelező ezt csinálnod! Te akartad. 
-Tudom, de csak azért mert kell a pénz és nem jókedvemből.-mondtam el az igazat.
-Értem, nos az anyagi dolgokról még beszélünk. Kitaláltam valamit amibe szinte biztos, hogy beleegyezel. Főleg, hogy nem kell akkor többet "azt" csinálnod.-mosolygott, mi ez a jókedv? Nem mintha eddig nem lett volna egy vidám főnök, de ez egy komoly téma. Vajon mit talált ki?
-Ha nem kell azt csinálnom akkor beleegyezek, de tudhatom miről lenne szó? 
-Persze, táncolnod kell.-szavai hallatán megállt bennem az ütő, hogy én és a tánc? Olyan botlábaim vannak hogy csak na. Ha bulizni megyek akkor táncolok csak, de ott is azért mert nem figyelik a mozgásom, max csak az akivel táncolok. 
-Táncolni? 
-Igen, nem sokkal, de többet keresnek a pultosoknál. Szerintem az is megfelelne neked. Nagyon jó munkaerő vagy, ezért ajánlom ezt fel neked.-válaszolta.
-Köszönöm, tényleg, de nem vagyok jó táncos. 
-Nos ha ez nem felel meg, akkor viszont már csak egyetlen egy ajánlatom van. 
-Mi lenne az?
-Eltölteni velem egy éjszakát.-na itt lett vége a beszélgetésnek mert kirohantam a szobából. Hogy én és a főnök? Hogy képzeli ezt? Amennyire kedveltem most annyira undorodom tőle. Hogy jutott ilyen az eszébe? Itt is ugyan ott vagyunk mint az elején. Ez min változtatna? Sürgősen új melót kell találnom, vagy egy lakótársat aki segít a rezsiben. Inkább az új munka, nem szeretném, hogy ha felhoznám oda a barátom akkor beleütközzek, meg akkor már nem lenne önálló életem. Ahogy visszatértem a pultban valaki megszólított oldalról:
-Minden rendben cica?
-Adhatok valamit? 
-Csak magadat.-nyúlt volna a kezem felé, de elkaptam. 
-Italra gondoltam, ha kér valamit akkor kiszolgálom, ha nem akkor pedig menjen el innen. Dolgozom, szóval nincs időm beszélgetni. 
-Biztos? Mert én vagyok loverboy.-na itt egy kisebb sokkot kaptam. Egy ilyen hájpacnival kéne lefeküdnöm? Nem elég, hogy ronda, büdös, de még kövér is és izzadt. Erősen vissza kellett tartanom kitörni készülő vacsorámat. 
-Maga? 
-Igen én, na pattanj csak ki onnan és irány játszani.-hangjától kirázott a hideg. 
-Tisztában van az árral amit kérni fogok?-próbáltam megfélemlíteni.
-Akármennyit kérhetsz.-nyalta végig száját. Fúúúúj. Most már biztos, hogy új munkát kell keresnem, vagy többet melózok. 
-Sokba fog akkor az fájni magának.-kijöttem a pultból és sietősen indultam el az ilyen alkalmakra előkészített szobába. Reméltem, hogy a srácok nem látnak majd meg, de ez nem jött be. 
-Héj Abbie! Újra szüneted van?-jött oda mosolyogva hozzám Liam. Miért pont most?
-ŐŐ nem, most mást kell csinálnom.-hajtottam le a fejem, szégyelltem magam. Ilyen is nagyon rég fordult elő. Nem voltam elég gyors mert az a büdös ember már be is ért. Hozzásimult kezemhez amit igaz kirántottam onnan, de Liam így is észrevette. Értetlenség, és egy aprócska aggódást véltem felfedezni szemeiben. Én is aggódtam saját magam épségétől. 
-Kérlek ne ítélj el!-sajnálkozó tekintetemmel megfordultam majd otthagytam. Egy nagyon furcsa érzést éreztem torkomban. Mintha valami kitörni készülne belőlem, és én sajnos tudtam mi az: könny. Nem engedtem utat nekik, hiszen akkor megszegtem volna ígéretem. Hirtelen bevillant valami, megvárom míg levetkőzik majd kirohanok és megmondom a főnöknek, hogy nagyon durva volt. Kicsi smink a kezemen, ami arra utalna, hogy erősen szorított és bekékült a helye. Időm sem volt tovább gondolkodni, mert ahogy beléptünk a szobába nekilökött teljes erejével az ajtónak és elkezdte nyalogatni az arcom. Gondolom ez csók lett volna, de nagyon messze volt attól. Meglepett tette mert teljesen lefagytam. Borzasztó gyorsasággal rángatta le magáról a ruhákat, teljesen meztelenül állt előttem. Rajtam még mindig ruha volt és nem is akartam változtatni ezen. Bezárta az ajtót, remek. Még menekülni se tudok. Elővette kis kellékeit én meg nem tehettem semmit.

Hát nem ez volt életem legjobb együttléte az biztos. Kiakasztó volt. Ránéztem órámra ami hajnali 2-őt mutatott. Talán ez volt a mai nap legjobb eseménye. Ma nem én vagyok a soros besegíteni a takarításba ezért amilyen gyorsan csak tudtam átöltöztem és mér mentem is haza. Meg sem vártam Luke-ot, hanem csak rohantam haza. Vagyis rohantam volna ha nem ütközök bele valakibe, vagy valakikbe. Na már csak ők hiányoztak! Másik esetben örültem volna nekik, de most ők voltak azok akikkel a legkevésbé akartam találkozni. 
-Ez mi volt Abbie?-szólalt meg Liam. A többiek csak döbbenten néztek rám, kivéve Louis és Eleanor. Ők végig tudtak mindenről és megértettek engem. 
-Liam.....-nem tudtam többet mondani. Ennyire talán még sosem szégyelltem magam. 
-Abbie!-emelte fel a hangját morci. Csoda történt? megszólalt.
-Nem tartozom nektek magyarázattal.-sikerült végre kinyögnöm egy értelmes mondatot, majd el is mentem volna mellettük mikor két erős kéz utamat állta. Visszarántott és megpillantottam a leggyönyörűbb zöld szempárt amit valaha is láttam. Istenem Abbie miket hordasz te itt össze?
-Harry engedj el!
-Nem addig ameddig ezt meg nem magyarázod!-mondta, de még mindig szorított. Hirtelen mindenkit ennyire érdeklek? 
-Miért kéne magyarázkodnom nektek? Ez a munkám! Nem tudok mit tenni ellene!-mondtam kicsit hangosabban a kelleténél. Meg sem kottyant nekik mert folytatták.
-De igenis tudsz! Mondj fel!-mondta Liam. Zayn és Niall bezzeg meg se mukkantak aminek nagyon tudtam örülni. A barátnőik gondolom hazamentek mert nem láttam egyiket se. 
-Igen? És akkor utána miből fogom kifizetni a számlákat? Nem vagyok milliomos mint ti!-kiakadtam, ha ennyire könnyű lenne akkor ezt a döntést már rég meghoztam volna.-Harry engedj már el!!! Fáj!-engedett szorításán de még mindig nem engedett el, helyette viszont olyat tett amin nagyon meglepődtem. Megölelt, most először.
-Nyugi, megoldjuk!-nyugtatott.
-Mi az hogy megoldjuk? Nem! Ez az én életem és az én döntéseim. Ti ebbe nem szólhattok bele. Nem is ismertek még! Alig fél napja ismertek és már rögtön helyettem akartok dönteni?
-Abbie mi csak segíteni szeretnénk.-szólalt meg Zayn. Ekkor kicsit lenyugodtam.
-Az nem segítség ha itt kihallgatást szerveztek. 
-Ez nem kihallgatás! Csak szeretnénk ismerni a helyzeted mielőtt segítenénk.-mondta Liam. 
-Fiúk! Kösz hogy megpróbáltok segíteni, de nem kell. Jobb nektek, ha nem ismertek meg teljesen. Higgyétek el nekem. 
-De hiszen Eleanor és Louis is ismer téged és nincs semmi bajuk.-próbált Niall viccelődni, mondatán halványan elmosolyodtam. 
-Niall nem így értettem, nem kellek én a ti életetekbe. 
-De igen!-csattant fel morci. 
-Ezt hogy érted?-kezdett nagyon érdekelni.
-Nem hagyjuk vagyis az biztos hogy én nem hagyom hogy akárki bántson. 
-Harry nagylány vagyok már!
-Mégis úgy viselkedsz mint egy gyerek! Hagyod hogy meghúzzanak hogy legyen pénzed? Annyi fajta más megoldás van!
-Mondj egyet! Mondj egyet amiben rögtön el tudnék helyezkedni!-meg sem szólalt. 
-Sejtettem, srácok kérlek ne ítéljetek el a munkám miatt. Ha nem lennék rákényszerülve akkor nem tenném ezt. Most viszont megyek. Jó éjszakát.
-Jó éjt.-szólalt meg El és Lou, a többiek viszont mint egy fa csak álltak és néztek. Niall egy aprót bólintott, ő mintha már kezdené elfogadni. Megfordultam és otthagytam őket. Nem éppen egy ilyen estére számítottam. Szerencsére holnap nem kell dolgoznom, sőt utána sem 1 hétig. Váltás következik, itt úgy működik, hogy van "a" és "b" csoport akik hetente váltják egymást. Mi voltunk az "a" szóval 1 hét szünetem lesz. Végre egy hét ami csak az enyém. Otthon fogok punnyadni és tévét nézni. Miután hazaértem lezuhanyoztam, fogat mostam és mér bújtam is be az ágyba. Ismerős manóim újra elvittek kis világukba.....................

2014. július 7., hétfő

1. Chapter- This is me

Sziasztok! 
Köszönöm szépen a komikat meg az 55 oldalmegjelenítést, és a +1-ket!!! Ehhez a részhez viszont szeretnék 3 komit! :) 
Jó olvasást!



-Rendben lányok, mára ennyi volt!-szólalt meg főnököm. Hajnali 2 óra van és mindenki hulla fáradt, de ez még csak egy átlagos munka nap volt a Funky Buddha-ban. Állandó robotolás, majd a végén a részegek kidobása. Igaz ez nem a mi feladatunk, hanem a biztonságiaké, de ők általában le szoktak lépni még zárás előtt. Gyorsan kibújtam munka ruhámból, ami egy fekete passzos mini ruha, néhol áttetsző csíkokkal. Nem vagyok híve az ilyen ruháknak, de nem tudok mit tenni ellene. Legalább azt nem szabják meg, hogy milyen cipőben jöjjünk. Ennek nagyon tudok örülni mert gyűlölöm a magassarkúkat, ezért maradt a régi megszokott fekete converse cipőm. Alacsony vagyok, de ha felveszem azokat a rémségeket rögtön úgy érzem, hogy hasra fogok esni. Igaz ez még nem történt meg egyszer sem,de nem is akarom kipróbálni. Mire sikeresen átöltöztem jöhetett a takarítás. Ilyen puccos helyen nem értem miért nem lehet takarítókat alkalmazni. Csóró a főnök. Így is annyi pénze van, hogy azt ki se lehet mondani, de azért még nekünk kell kisikálni ezt a hatalmas helyet. Fintorogva ugyan, de nekiláttam. Lázadó típus vagyok és nem éppen az a jó kislány. Plusz pénz érdekében bármit megteszek. Mivel a szüleim kitagadtak mikor megtudták, hogy itt kaptam állást a saját sarkamra kellett állnom. Semmiféle támogatást nem kapok tőlük, pedig én vagyok az egyetlen gyerekük. Hát ilyen az én kis "családom". Azóta nem is beszéltem velük, pontosabban 2 éve. Nagyon szerettem a szüleimet, főleg apukámat, Ő volt az aki mindig mindenben támogatott, anyu pedig elk*rválkodta az egész életét, bár most én is hasonló cipőben járok. Az iskolában mindenki csúfolt miatta, szinte az összes tanárral együtt volt csak azért, hogy nekem jobb legyen. Cseppet sem jött be az ötlete, mivel nekem ezzel csak ártott. A legszörnyűbb talán mégis az volt amikor apu megtudta mindezt. Megverte anyát meg engem is. Abban az emberben akkor hatalmasat csalódtam. Ő volt a példaképem, mindig azt mondta, hogy az nem férfi aki bánt egy nőt. Mégis megtette. Ezek után napi rendszerességgel. Most már nem azért szóltak meg, hogy anyám egy k*rva hanem azért mert kék-zöld foltokkal jártam. Valamennyire sikerült eltüntetnem vagy egy kilónyi alapozóval meg korrektorral a foltokat, de néhány szemfüles lány mindig kiszúrta őket. Barátaim sem voltak, akik tudtak volna egy kicsit vigasztalni. Ha egy szóval kéne jellemeznem a gyerekkorom akkor az a szörnyű lenne. Tudom, hogy nem én vagyok az egyedüli aki hasonló helyzeteken átment már, de ez akkor csöppet sem tudott érdekelni. Éveken keresztül csak vertek és megaláztak. Válásról szó se esett, az én véleményem pedig nem ért semmit. Egyetlen egyszer vettem bátorságot magamon, hogy megmondjam a szüleimnek a véleményem, akkor is eltört a kezem és elveszítettem a szüzességem. Sokkoló? Igen az. Főleg, hogy a saját apám vette el. Borzasztó még visszaemlékezni is rá. Azon az éjszakán döntöttem el, hogy soha többé nem fogok sírni. Eddig minden éjjel álomba sírtam magam, de ez megváltozott. 13 évesen apám megszégyenített, habár ez előtt is azt tette. 7 éve nem sírtam, egyetlen egy könnycseppet sem hullattam. Most kérdezhetitek azt, hogy hol voltak a nagyszüleim, kereszt szüleim és a nagynénik/bácsik. A mennyben. Az összes rokonomat elveszítettem egy buszbalesetben 1999.április 10.-én. A Születésnapomon. Életem leges legrosszabb "élménye" volt. Elveszítettem őket, csak a szüleim maradtak nekem. Ők is elhagytak, bár nem olyan értelemben. Nehéz gyerekkorom volt, sőőt ezt még gyerekkornak se lehet nevezni. Lassan, de végeztünk a takarítással. Ilyenkor mindig az egyik munkatársammal szoktam hazamenni, Luke-val. Történetesen egy házban lakunk. Nyugi, panelban! Alig két sarokkal lakunk arrébb szóval 10 perc alatt otthon is vagyunk. Szokásunkhoz híven átbeszéljük az aznap történteket, majd szépen belépünk a kis házunkba. Egy panelban lakunk, de nem egy emeleten. Én a 9.-ken ő pedig a 12.-ken. Nincs lift, vagyis csak jelenleg nincs. Az a jelenleg tart már 1,5 éve. Csigát megszégyenítő tempóban dolgoznak a munkások. Fáradtan léptem be kis kuckómba, majd egy gyors fürdés után már dőltem is be az ágyba. Nem kellett sokat várnom mert az álommanók szinte rögtön elvittek a világukba.


Reggel kipihentem ébredtem, nem is csodálom hiszen már 10 óra is elmúlt. Nincs szükségem olyan sok alvásra, 7 óra bőven elég. Pedig azt mondják, hogy a szépítő alváshoz 8 óra szükséges. Anélkül is mondhatom szépnek magam. Lehet hogy kicsit nagy az egóm, de ahogy elkezdtem sminkelni magam az önbizalmam is úgy nőtt. Nem kenek fel most már több kiló sminket csak annyit amennyi kell. Miután elvégeztem reggeli teendőimet sietős léptekkel igyekeztem a konyhába. Reggel mindig képes lettem volna felfalni egy egész éttermet, de utána a nap többi részében viszont alig ettem. Még szerencse, hogy a nap legfontosabb étkezése a reggeli. Amilyen gyorsan csak lehetett elkészítettem "kis" reggelimet, ami a mai napon epres banános palacsinta volt sziruppal. Nem néz ki soknak, de nagyon laktató. Rajongtam az édességért, meg a hizlaló ételekért. Szüleimnek hála rengeteget fogytam, így most már több éve hízókúrán vagyok. Volt egy kis eredménye, de még mindig nagyon csontos lábaim vannak. Ennek ellenére nem rejtegetem őket, hanem megpróbálok minél többet kihozni belőlük. Reggelim elfogyasztásában a telefonom zavart meg. Felcsendült a drága One Direction, szóval biztos drága barátnőm hívott, Eleanor. Ő Louis Tomlinson barátnője. Louist kifejezetten szeretem, mert nagyon jó humora van, de kizárólag csak barátként. A többiekkel még nem találkoztam, de inkább elkerülném őket. A zenéjükkel nincs bajom, sőt azt szeretem is, de a többiek így képről nem valami szimpatikusak.Nagy meglepetésemre tényleg Eleanor volt az:
-Haló.
-Abbie! Na végre hogy felvetted! Mi tartott ilyen sokáig? 
-Neked is szia, és épp megzavartál a reggelim közben.
-Mint mindig, de mit szólnál hozzá ha átjönnél ma ebédre utána pedig elmennénk vásárolni!-visítozott a telefonba. 
-Rendben, de hogy hogy ilyen jó kedved van?-kérdeztem, mert általában reggel alig lehet kirángatni az ágyból.
-Háát, igazából tehetnénk egy kis kitérőt vásárlás után, és mehetnénk a te kocsiddal. 
-Micsoda nagylelkű felajánlás! Am mehetünk kocsival, de mi lenne az a kis kitérő?-majd ismét bekaptam egy falatot a palacsintámból. 
-A reptér.-mondta a lehető leghalkabban, de én mégis meghallottam és rögtön rájöttem jókedvének okára.
-Eleanor ne kelljen már mindent kiszedni belőled, és már rájöttem hogy Louis hazajön igaz?
-Igen hazajön! Bocsi de már nagyon hiányzott és tegnap megígértem neki, hogy kimegyünk érte a reptérre. 
-Hogy lehetsz ennyire belehabarodva ebbe a fiúba? És kimegyünk?
-Hát Abbie ilyen a szerelem, és igen kimegyünk mert neked van kocsid, Méghozzá jó nagy és abba beleférne még 2 ember Lou-n kívül. 
-Mi? Kit kell még elhozni? 
-Zayn-t és Harryt-t! De nyugi nem fognak szólni semmit. Viszont ugye tudod, hogy valamelyik melléd fog ülni?
-Most már tudom! De miért kell őket is elhozni? Nincs elég pénzük taxira? 
-Ne legyél már ilyen! De igen van pénzük rá, de ez mindig így volt, hogy csatlakoztak valakihez, mert így egyszerűbb hazamenniük a rajongók meg a fotósok miatt. 
-Jó rendben! Most viszont lerakom és kb 20 perc múlva ott vagyok.
-Oké de el ne fáradj a nagy sétában! 
-Megpróbálok, szia!-mosolyogtam és meg sem várva válaszát leraktam a telefont. Remek, fuvarozhatok 2 idiótát. Ahogy nemrég említettem Louis-val nincs semmi bajom csak a többiekkel. Most legalább megismerem őket is. Megettem maradék palacsintám, majd felvettem egy fekete magasított derekú rövidnadrágot, hozzá illő fehér topot és egy barack színű rövid ujjú inget amit kigombolva hagytam. Hajamat kiengedve hagytam és a végét egy kicsit begöndörítettem. Szettemhez pedig még egy fekete converse cipőt és egy napszemüveget vettem fel. Sminkem nem tartott sokáig, mert csak szimplán kihúztam a szemem feketével és fehérrel és egy kis spirált raktam fel. Miután késznek nyilvánítottam magam, táskámba gyorsan bepakoltam minden fontos dolgot és a kocsikulccsal a kezemben léptem ki az ajtón, amit gondosan bezártam. Eleanor igazán messze lakik tőlem, a közvetlen szomszédom. Csengettem majd vártam hogy kinyíljon az ajtó. Barátnőm hangos lépteit hallottam meg az ajtóhoz közelíteni majd szinte feltépve azt ugrott a nyakamba. A mi kapcsolatunk elég bonyolult. Van hogy imádjuk egymást és minden időt együtt töltünk, de van olyan hogy napokig nem beszélünk egymással a makacsságunk végett. Igaz az utóbbi nagyon ritkán fordul elő, szinte csak akkor amikor Louis-val van éjjel-nappal. Amikor hazaér engem teljesen elfelejt. De elmondása szerint ilyen a szerelem. Ki tudja? Nem voltam még szerelmes, kapcsolatom már volt, de akkor inkább csak kedveltem a fiút. Vártam arra az érzésre ami a filmekben is szokott lenni, a bizonyos "pillangókra". El egy farmer rövidnadrágot és egy fehér lenge felsőt vett fel hozzá illő fehér converse cipővel. Imádtam a stílusát. Általában laza cuccokban szoktam látni és egyszerűen odáig vagyok érte. Haja alapból hullámos neki, szóval a begöndörítéssel sem kell foglalkoznia. Úgy döntöttünk hogy inkább a plázában ebédelünk, de az még messze volt. Láttam rajta hogy már nagyon izgatott amiatt, hogy újra találkozhat barátjával ugyanis 2 hónapja látta utoljára. De gyorsan eltelt ez a két hónap. Egész úton csak róla tudott beszélni, nem mellesleg berakta a legújabb CD-jüket. Már kívülről tudtam az összes számot ahogy ő is de azért még meg kellett hallgatni. 

-Ezt muszáj megvenned! Ha valaki meglát benne el fog ájulni.-szólalt fel El immáron az egyik butikban. 
-De ez nem az én stílusom. Ez túl csinos!-és tényleg így is gondoltam meglátván ezt a fekete-bézs színű ruhát.
-De kérlek vedd meg! Hidd el hogy kelleni fog még neked.
-Még meggondolom, de éhes vagyok menjünk enni!
-Már most? Még csak... te jó ég 3 óra van! 1.5 óra múlva landol a gép! 
-Igen én is örülök neki, de menjünk enni és utána vásároljunk egy kicsit és kb 3/4 órával előtte elindulunk. 
-De az nem lesz túl későn már? 
-Nem, mert fél óra alatt ott vagyunk az én tempómban!-nem vagyok az az őrült sofőr, de szeretek gyorsan menni ha nincs előttem senki csak a sík egyenes út. 
-Jó de akkor menjünk enni, hogy minél előbb elteljen az idő!-szinte futni kezdett egy étterem felé és ebben az a rossz hogy rángatott maga után. Szerencsére nem volt előttünk senki, mert ha lett volna tuti, hogy félrelökött volna mindenkit. Magamban jókat mosolyogtam immáron tele hassal. Igaza volt mert nagyon gyorsan elrepült az idő, ennek ellenére vásároltunk néhány rucit, és sikerült rávennie hogy megvegyem azt a csodálatos szoknyát. Nem tetszett de annyira elegem volt már abból amit csinált, hogy inkább eleget tettem kérésének. Fél óra múlva már a reptéren várakoztunk arra, hogy leszálljon a gép. Ez rövidesen meg is történt, és El barátja nyakába ugorva üdvözölte kedvesét. Én csak intettem egyet Louis felé és egy kis mosolyt is hozzáraktam. Válaszul ugyan ezt kaptam, megjelent viszont előttem a banda maradék 4 tagja és csak néztek. Kezdett kínossá válni a helyzet, de reménykedtem benne, hogy El majd bemutat nekik. Hát erre várhattam mert csak úgy falták egymást pár méterrel arrébb így nekem kellett cselekedni. Nagy nehezen felálltam és megszólaltam:
-Sziasztok! Abbie White vagyok, Eleanor barátnője!-intettem nekik is.
-Szia én Niall Horan vagyok! Ő itt Zayn Malik, Harry Styles, és Liam Payne. Gondolom Lou-t már ismered.-szólalt meg a szőke fiú. Legalább most már tudtam a nevüket. 
-Igen őt már volt alkalmam megismerni.-mosolyogtam. Annyira nem is voltak vészesek mint gondoltam. Ahogy elkezdtem velük beszélgetni egyre szimpatikusabbak lettek. Kivéve egyikük, Harry. Ő meg se szólalt csak bámult. Különösebben nem foglalkoztam vele mert a munkám végett sokan megbámulnak. Miután a gerlepárnak sikerült szétválni csatlakoztak hozzánk. Gyorsan kimentünk a reptérről mielőtt még megjelentek volna a rajongók és egy gyors elköszönés után pattantunk is be a kocsiba. Szerencsére Zayn került mellém, Louis és Harry közé került Eleanor. Boldogan elkacarásztak hátul míg én Zayn-nel beszélgettem:
-És mióta ismered El-t? Mert nem sokat mesélt még rólad, csak annyit említett, hogy te viszel minket haza.
-Már 2 éve ismerem és nem csodálom, hogy nem mesélt rólam többet mert a közeletekben teljesen megváltozik.-mosolyogtam -Sokkal boldogabb és felszabadultabb, olyankor engem teljesen elfelejt. De ezt megszoktam. 
-Oh, sajnálom.
-Nem kell sajnálnod, épp ellenkezőleg! Megértem most már őt.
-De mi változott?
-Megismertelek Titeket. Nem akarok egy nyalizós lánynak tűnni, mert egyáltalán nem vagyok az. De ahhoz képest, hogy nem szimpatizáltam veletek, most már kezdem megkedvelni a bandát.-mondtam kicsit talán túl őszintén.
-Értem és örülök neki, hogy megváltozott a véleményed!-mosolygott.
-Jut eszembe, hol is laktok?-tettem fel költői kérdésem. Gyorsan elmondta mindkettejük címét, én pedig meglepődtem, hogy ilyen közel laknak hozzánk. Nem csoda hogy El is ott lakik ahol én.Csak 3 utcával arrébb laknak a Funky Buddha-tól. Néha a visszapillantóból láttam ahogy Lou édesen öleli barátnőmet, és a mellettük ülő személy pedig elég mérgesen nézeget engem. Ennek meg mi baja? Különösebben nem foglalkoztam vele hanem tovább beszélgettem Zayn-nel. Egész úton csak beszélt és beszélt ami persze azért volt, mert megkértem hogy meséljen az elmúlt 2 hónapról. Harry meg se szólalt csak bámult, Louis és Eleanor pedig elvoltak egymással foglalva. Odaérve Zayn-hez gyorsan kipattantam én is a kocsiból, hogy odaadjam a csomagjait a csomagtartóból. Itt kiszállt Eleanor és Louis is mert elvileg Zayn-nel szomszédok és El ma ott alszik. Annyira nem örültem az ötletnek mert így morcival maradok csak a kocsiban. Meglepetésemre mindkét fiútól egy-egy ölelést kaptam. Tényleg meglepett mert nem gondoltam, hogy alig ismernek még 1 órája és máris ölelgetnek. Gyorsan elköszöntem és már indultam is Harry-vel a saját háza felé. Bátorságot vettem magamon és megszólaltam:
-Egész úton meg se szólaltál, van valami bajod esetleg velem?-fordultam egy pillanatra felé, de gyorsan visszakaptam tekintetem az útra.
-Nincs!-mondta bunkó hangnemben. 
-Oké szóval miért vagy ilyen bunkó?-folytattam, de most már csak idegesítés képen. 
-Nem vagyok bunkó!
-ÁÁ nem, teljes mértékben normálisan beszélsz.
-Muszáj beszélni? 
-Aha, tudod ez az én kocsim az én szabályaimmal.-villantottam meg mosolyomat. Morci feje pedig egyre mérgesebb lett.
-Jó akkor itt kiszállok!
-Sajnos nem lehet mert egy az hogy megígértem El-nek hogy hazaviszlek, és kettő, hogy ha itt kiszállsz elcsap egy kocsi.-ismertettem vele a tényeket.
-Csak kérlek hagyj békén!-megremegett a hangja és ezerszer lágyabban szólt mint az előbb.
-Jó! Ha nem akarsz beszélni akkor nem kell.-ezzel annyiban hagytam a "beszélgessünk morcival" témát. Az út további részében sem szólt egy árva kukkot se, de szerencsére 10 perc alatt hazaszállítottam. Halkan megköszönte majd besietett a házba. Mit ne mondjak nagyon szép ház volt. Kicsit gyönyörködtem még benne és hazahajtottam. Hazaérve pedig nem vártam jobban semmi másra mint egy jó kiadós alvásra.

2014. július 5., szombat

Prológus


Sziasztok! Abbie White vagyok, 20 éves. Pultosként dolgozok London egyik legnépszerűbb helyén, a Funky Buddhában. Italok kiszolgálásán kívül sajnos egész mással is foglalkozok. Nem önszántamból. Rákényszerített az élet, hogy azt csináljam amit. Szeretem ezt a helyet, csak a kuncsaftokat nem, akik kihasználják a pultos lányokat. Értitek mire akarok kilyukadni? Remélem igen, mert elég kínos lenne részletezni. Szüleimmel már 2 éve nem tartom a kapcsolatot. Mikor megtudták, hogy mivel foglalkozom rögtön kitagadtak. Nem értettem őket, mert azért egy szülőnek mindenben kéne támogatni a gyermekét, főleg hogy egyke vagyok. 18 éves koromban otthagytam őket és azóta élem a saját életem. Egy nap viszont az életem 180 fokos fordulatot vett.
 
 

Sziasztok! Eleanor Calder vagyok, 21 éves, és Abbie legjobb barátnője. Valószínűleg ismertek, hiszen Louis Tomlinson-nal alkotok boldog párkapcsolatot. De ha mégse akkor jobban bemutatkozok. Abbie-vel a Funky Buddhában ismerkedtem meg, mivel én is ott dolgoztam nyáron, ugyanis idén végzek a londoni jogi egyetemen és kell a pénz. Jóban-rosszban számíthatunk egymásra, és nem mellesleg szomszédok vagyunk! 



(One Direction)