1. Chapter- This is me

Sziasztok! 

Köszönöm szépen a komikat meg az 55 oldalmegjelenítést, és a +1-ket!!! Ehhez a részhez viszont szeretnék 3 komit! :) 

Jó olvasást!

-Rendben lányok, mára ennyi volt!-szólalt meg főnököm. Hajnali 2 óra van és mindenki hulla fáradt, de ez még csak egy átlagos munka nap volt a Funky Buddha-ban. Állandó robotolás, majd a végén a részegek kidobása. Igaz ez nem a mi feladatunk, hanem a biztonságiaké, de ők általában le szoktak lépni még zárás előtt. Gyorsan kibújtam munka ruhámból, ami egy fekete passzos mini ruha, néhol áttetsző csíkokkal. Nem vagyok híve az ilyen ruháknak, de nem tudok mit tenni ellene. Legalább azt nem szabják meg, hogy milyen cipőben jöjjünk. Ennek nagyon tudok örülni mert gyűlölöm a magassarkúkat, ezért maradt a régi megszokott fekete converse cipőm. Alacsony vagyok, de ha felveszem azokat a rémségeket rögtön úgy érzem, hogy hasra fogok esni. Igaz ez még nem történt meg egyszer sem,de nem is akarom kipróbálni. Mire sikeresen átöltöztem jöhetett a takarítás. Ilyen puccos helyen nem értem miért nem lehet takarítókat alkalmazni. Csóró a főnök. Így is annyi pénze van, hogy azt ki se lehet mondani, de azért még nekünk kell kisikálni ezt a hatalmas helyet. Fintorogva ugyan, de nekiláttam. Lázadó típus vagyok és nem éppen az a jó kislány. Plusz pénz érdekében bármit megteszek. Mivel a szüleim kitagadtak mikor megtudták, hogy itt kaptam állást a saját sarkamra kellett állnom. Semmiféle támogatást nem kapok tőlük, pedig én vagyok az egyetlen gyerekük. Hát ilyen az én kis "családom". Azóta nem is beszéltem velük, pontosabban 2 éve. Nagyon szerettem a szüleimet, főleg apukámat, Ő volt az aki mindig mindenben támogatott, anyu pedig elk*rválkodta az egész életét, bár most én is hasonló cipőben járok. Az iskolában mindenki csúfolt miatta, szinte az összes tanárral együtt volt csak azért, hogy nekem jobb legyen. Cseppet sem jött be az ötlete, mivel nekem ezzel csak ártott. A legszörnyűbb talán mégis az volt amikor apu megtudta mindezt. Megverte anyát meg engem is. Abban az emberben akkor hatalmasat csalódtam. Ő volt a példaképem, mindig azt mondta, hogy az nem férfi aki bánt egy nőt. Mégis megtette. Ezek után napi rendszerességgel. Most már nem azért szóltak meg, hogy anyám egy k*rva hanem azért mert kék-zöld foltokkal jártam. Valamennyire sikerült eltüntetnem vagy egy kilónyi alapozóval meg korrektorral a foltokat, de néhány szemfüles lány mindig kiszúrta őket. Barátaim sem voltak, akik tudtak volna egy kicsit vigasztalni. Ha egy szóval kéne jellemeznem a gyerekkorom akkor az a szörnyű lenne. Tudom, hogy nem én vagyok az egyedüli aki hasonló helyzeteken átment már, de ez akkor csöppet sem tudott érdekelni. Éveken keresztül csak vertek és megaláztak. Válásról szó se esett, az én véleményem pedig nem ért semmit. Egyetlen egyszer vettem bátorságot magamon, hogy megmondjam a szüleimnek a véleményem, akkor is eltört a kezem és elveszítettem a szüzességem. Sokkoló? Igen az. Főleg, hogy a saját apám vette el. Borzasztó még visszaemlékezni is rá. Azon az éjszakán döntöttem el, hogy soha többé nem fogok sírni. Eddig minden éjjel álomba sírtam magam, de ez megváltozott. 13 évesen apám megszégyenített, habár ez előtt is azt tette. 7 éve nem sírtam, egyetlen egy könnycseppet sem hullattam. Most kérdezhetitek azt, hogy hol voltak a nagyszüleim, kereszt szüleim és a nagynénik/bácsik. A mennyben. Az összes rokonomat elveszítettem egy buszbalesetben 1999.április 10.-én. A Születésnapomon. Életem leges legrosszabb "élménye" volt. Elveszítettem őket, csak a szüleim maradtak nekem. Ők is elhagytak, bár nem olyan értelemben. Nehéz gyerekkorom volt, sőőt ezt még gyerekkornak se lehet nevezni. Lassan, de végeztünk a takarítással. Ilyenkor mindig az egyik munkatársammal szoktam hazamenni, Luke-val. Történetesen egy házban lakunk. Nyugi, panelban! Alig két sarokkal lakunk arrébb szóval 10 perc alatt otthon is vagyunk. Szokásunkhoz híven átbeszéljük az aznap történteket, majd szépen belépünk a kis házunkba. Egy panelban lakunk, de nem egy emeleten. Én a 9.-ken ő pedig a 12.-ken. Nincs lift, vagyis csak jelenleg nincs. Az a jelenleg tart már 1,5 éve. Csigát megszégyenítő tempóban dolgoznak a munkások. Fáradtan léptem be kis kuckómba, majd egy gyors fürdés után már dőltem is be az ágyba. Nem kellett sokat várnom mert az álommanók szinte rögtön elvittek a világukba.

Reggel kipihentem ébredtem, nem is csodálom hiszen már 10 óra is elmúlt. Nincs szükségem olyan sok alvásra, 7 óra bőven elég. Pedig azt mondják, hogy a szépítő alváshoz 8 óra szükséges. Anélkül is mondhatom szépnek magam. Lehet hogy kicsit nagy az egóm, de ahogy elkezdtem sminkelni magam az önbizalmam is úgy nőtt. Nem kenek fel most már több kiló sminket csak annyit amennyi kell. Miután elvégeztem reggeli teendőimet sietős léptekkel igyekeztem a konyhába. Reggel mindig képes lettem volna felfalni egy egész éttermet, de utána a nap többi részében viszont alig ettem. Még szerencse, hogy a nap legfontosabb étkezése a reggeli. Amilyen gyorsan csak lehetett elkészítettem "kis" reggelimet, ami a mai napon epres banános palacsinta volt sziruppal. Nem néz ki soknak, de nagyon laktató. Rajongtam az édességért, meg a hizlaló ételekért. Szüleimnek hála rengeteget fogytam, így most már több éve hízókúrán vagyok. Volt egy kis eredménye, de még mindig nagyon csontos lábaim vannak. Ennek ellenére nem rejtegetem őket, hanem megpróbálok minél többet kihozni belőlük. Reggelim elfogyasztásában a telefonom zavart meg. Felcsendült a drága One Direction, szóval biztos drága barátnőm hívott, Eleanor. Ő Louis Tomlinson barátnője. Louist kifejezetten szeretem, mert nagyon jó humora van, de kizárólag csak barátként. A többiekkel még nem találkoztam, de inkább elkerülném őket. A zenéjükkel nincs bajom, sőt azt szeretem is, de a többiek így képről nem valami szimpatikusak.Nagy meglepetésemre tényleg Eleanor volt az:

-Haló.

-Abbie! Na végre hogy felvetted! Mi tartott ilyen sokáig? 

-Neked is szia, és épp megzavartál a reggelim közben.

-Mint mindig, de mit szólnál hozzá ha átjönnél ma ebédre utána pedig elmennénk vásárolni!-visítozott a telefonba. 

-Rendben, de hogy hogy ilyen jó kedved van?-kérdeztem, mert általában reggel alig lehet kirángatni az ágyból.

-Háát, igazából tehetnénk egy kis kitérőt vásárlás után, és mehetnénk a te kocsiddal. 

-Micsoda nagylelkű felajánlás! Am mehetünk kocsival, de mi lenne az a kis kitérő?-majd ismét bekaptam egy falatot a palacsintámból. 

-A reptér.-mondta a lehető leghalkabban, de én mégis meghallottam és rögtön rájöttem jókedvének okára.

-Eleanor ne kelljen már mindent kiszedni belőled, és már rájöttem hogy Louis hazajön igaz?

-Igen hazajön! Bocsi de már nagyon hiányzott és tegnap megígértem neki, hogy kimegyünk érte a reptérre. 

-Hogy lehetsz ennyire belehabarodva ebbe a fiúba? És kimegyünk?

-Hát Abbie ilyen a szerelem, és igen kimegyünk mert neked van kocsid, Méghozzá jó nagy és abba beleférne még 2 ember Lou-n kívül. 

-Mi? Kit kell még elhozni? 

-Zayn-t és Harryt-t! De nyugi nem fognak szólni semmit. Viszont ugye tudod, hogy valamelyik melléd fog ülni?

-Most már tudom! De miért kell őket is elhozni? Nincs elég pénzük taxira? 

-Ne legyél már ilyen! De igen van pénzük rá, de ez mindig így volt, hogy csatlakoztak valakihez, mert így egyszerűbb hazamenniük a rajongók meg a fotósok miatt. 

-Jó rendben! Most viszont lerakom és kb 20 perc múlva ott vagyok.

-Oké de el ne fáradj a nagy sétában! 

-Megpróbálok, szia!-mosolyogtam és meg sem várva válaszát leraktam a telefont. Remek, fuvarozhatok 2 idiótát. Ahogy nemrég említettem Louis-val nincs semmi bajom csak a többiekkel. Most legalább megismerem őket is. Megettem maradék palacsintám, majd felvettem egy fekete magasított derekú rövidnadrágot, hozzá illő fehér topot és egy barack színű rövid ujjú inget amit kigombolva hagytam. Hajamat kiengedve hagytam és a végét egy kicsit begöndörítettem. Szettemhez pedig még egy fekete converse cipőt és egy napszemüveget vettem fel. Sminkem nem tartott sokáig, mert csak szimplán kihúztam a szemem feketével és fehérrel és egy kis spirált raktam fel. Miután késznek nyilvánítottam magam, táskámba gyorsan bepakoltam minden fontos dolgot és a kocsikulccsal a kezemben léptem ki az ajtón, amit gondosan bezártam. Eleanor igazán messze lakik tőlem, a közvetlen szomszédom. Csengettem majd vártam hogy kinyíljon az ajtó. Barátnőm hangos lépteit hallottam meg az ajtóhoz közelíteni majd szinte feltépve azt ugrott a nyakamba. A mi kapcsolatunk elég bonyolult. Van hogy imádjuk egymást és minden időt együtt töltünk, de van olyan hogy napokig nem beszélünk egymással a makacsságunk végett. Igaz az utóbbi nagyon ritkán fordul elő, szinte csak akkor amikor Louis-val van éjjel-nappal. Amikor hazaér engem teljesen elfelejt. De elmondása szerint ilyen a szerelem. Ki tudja? Nem voltam még szerelmes, kapcsolatom már volt, de akkor inkább csak kedveltem a fiút. Vártam arra az érzésre ami a filmekben is szokott lenni, a bizonyos "pillangókra". El egy farmer rövidnadrágot és egy fehér lenge felsőt vett fel hozzá illő fehér converse cipővel. Imádtam a stílusát. Általában laza cuccokban szoktam látni és egyszerűen odáig vagyok érte. Haja alapból hullámos neki, szóval a begöndörítéssel sem kell foglalkoznia. Úgy döntöttünk hogy inkább a plázában ebédelünk, de az még messze volt. Láttam rajta hogy már nagyon izgatott amiatt, hogy újra találkozhat barátjával ugyanis 2 hónapja látta utoljára. De gyorsan eltelt ez a két hónap. Egész úton csak róla tudott beszélni, nem mellesleg berakta a legújabb CD-jüket. Már kívülről tudtam az összes számot ahogy ő is de azért még meg kellett hallgatni. 

-Ezt muszáj megvenned! Ha valaki meglát benne el fog ájulni.-szólalt fel El immáron az egyik butikban. 

-De ez nem az én stílusom. Ez túl csinos!-és tényleg így is gondoltam meglátván ezt a fekete-bézs színű ruhát.

-De kérlek vedd meg! Hidd el hogy kelleni fog még neked.

-Még meggondolom, de éhes vagyok menjünk enni!

-Már most? Még csak... te jó ég 3 óra van! 1.5 óra múlva landol a gép! 

-Igen én is örülök neki, de menjünk enni és utána vásároljunk egy kicsit és kb 3/4 órával előtte elindulunk. 

-De az nem lesz túl későn már? 

-Nem, mert fél óra alatt ott vagyunk az én tempómban!-nem vagyok az az őrült sofőr, de szeretek gyorsan menni ha nincs előttem senki csak a sík egyenes út. 

-Jó de akkor menjünk enni, hogy minél előbb elteljen az idő!-szinte futni kezdett egy étterem felé és ebben az a rossz hogy rángatott maga után. Szerencsére nem volt előttünk senki, mert ha lett volna tuti, hogy félrelökött volna mindenkit. Magamban jókat mosolyogtam immáron tele hassal. Igaza volt mert nagyon gyorsan elrepült az idő, ennek ellenére vásároltunk néhány rucit, és sikerült rávennie hogy megvegyem azt a csodálatos szoknyát. Nem tetszett de annyira elegem volt már abból amit csinált, hogy inkább eleget tettem kérésének. Fél óra múlva már a reptéren várakoztunk arra, hogy leszálljon a gép. Ez rövidesen meg is történt, és El barátja nyakába ugorva üdvözölte kedvesét. Én csak intettem egyet Louis felé és egy kis mosolyt is hozzáraktam. Válaszul ugyan ezt kaptam, megjelent viszont előttem a banda maradék 4 tagja és csak néztek. Kezdett kínossá válni a helyzet, de reménykedtem benne, hogy El majd bemutat nekik. Hát erre várhattam mert csak úgy falták egymást pár méterrel arrébb így nekem kellett cselekedni. Nagy nehezen felálltam és megszólaltam:

-Sziasztok! Abbie White vagyok, Eleanor barátnője!-intettem nekik is.

-Szia én Niall Horan vagyok! Ő itt Zayn Malik, Harry Styles, és Liam Payne. Gondolom Lou-t már ismered.-szólalt meg a szőke fiú. Legalább most már tudtam a nevüket. 

-Igen őt már volt alkalmam megismerni.-mosolyogtam. Annyira nem is voltak vészesek mint gondoltam. Ahogy elkezdtem velük beszélgetni egyre szimpatikusabbak lettek. Kivéve egyikük, Harry. Ő meg se szólalt csak bámult. Különösebben nem foglalkoztam vele mert a munkám végett sokan megbámulnak. Miután a gerlepárnak sikerült szétválni csatlakoztak hozzánk. Gyorsan kimentünk a reptérről mielőtt még megjelentek volna a rajongók és egy gyors elköszönés után pattantunk is be a kocsiba. Szerencsére Zayn került mellém, Louis és Harry közé került Eleanor. Boldogan elkacarásztak hátul míg én Zayn-nel beszélgettem:

-És mióta ismered El-t? Mert nem sokat mesélt még rólad, csak annyit említett, hogy te viszel minket haza.

-Már 2 éve ismerem és nem csodálom, hogy nem mesélt rólam többet mert a közeletekben teljesen megváltozik.-mosolyogtam -Sokkal boldogabb és felszabadultabb, olyankor engem teljesen elfelejt. De ezt megszoktam. 

-Oh, sajnálom.

-Nem kell sajnálnod, épp ellenkezőleg! Megértem most már őt.

-De mi változott?

-Megismertelek Titeket. Nem akarok egy nyalizós lánynak tűnni, mert egyáltalán nem vagyok az. De ahhoz képest, hogy nem szimpatizáltam veletek, most már kezdem megkedvelni a bandát.-mondtam kicsit talán túl őszintén.

-Értem és örülök neki, hogy megváltozott a véleményed!-mosolygott.

-Jut eszembe, hol is laktok?-tettem fel költői kérdésem. Gyorsan elmondta mindkettejük címét, én pedig meglepődtem, hogy ilyen közel laknak hozzánk. Nem csoda hogy El is ott lakik ahol én.Csak 3 utcával arrébb laknak a Funky Buddha-tól. Néha a visszapillantóból láttam ahogy Lou édesen öleli barátnőmet, és a mellettük ülő személy pedig elég mérgesen nézeget engem. Ennek meg mi baja? Különösebben nem foglalkoztam vele hanem tovább beszélgettem Zayn-nel. Egész úton csak beszélt és beszélt ami persze azért volt, mert megkértem hogy meséljen az elmúlt 2 hónapról. Harry meg se szólalt csak bámult, Louis és Eleanor pedig elvoltak egymással foglalva. Odaérve Zayn-hez gyorsan kipattantam én is a kocsiból, hogy odaadjam a csomagjait a csomagtartóból. Itt kiszállt Eleanor és Louis is mert elvileg Zayn-nel szomszédok és El ma ott alszik. Annyira nem örültem az ötletnek mert így morcival maradok csak a kocsiban. Meglepetésemre mindkét fiútól egy-egy ölelést kaptam. Tényleg meglepett mert nem gondoltam, hogy alig ismernek még 1 órája és máris ölelgetnek. Gyorsan elköszöntem és már indultam is Harry-vel a saját háza felé. Bátorságot vettem magamon és megszólaltam:

-Egész úton meg se szólaltál, van valami bajod esetleg velem?-fordultam egy pillanatra felé, de gyorsan visszakaptam tekintetem az útra.

-Nincs!-mondta bunkó hangnemben. 

-Oké szóval miért vagy ilyen bunkó?-folytattam, de most már csak idegesítés képen. 

-Nem vagyok bunkó!

-ÁÁ nem, teljes mértékben normálisan beszélsz.

-Muszáj beszélni? 

-Aha, tudod ez az én kocsim az én szabályaimmal.-villantottam meg mosolyomat. Morci feje pedig egyre mérgesebb lett.

-Jó akkor itt kiszállok!

-Sajnos nem lehet mert egy az hogy megígértem El-nek hogy hazaviszlek, és kettő, hogy ha itt kiszállsz elcsap egy kocsi.-ismertettem vele a tényeket.

-Csak kérlek hagyj békén!-megremegett a hangja és ezerszer lágyabban szólt mint az előbb.

-Jó! Ha nem akarsz beszélni akkor nem kell.-ezzel annyiban hagytam a "beszélgessünk morcival" témát. Az út további részében sem szólt egy árva kukkot se, de szerencsére 10 perc alatt hazaszállítottam. Halkan megköszönte majd besietett a házba. Mit ne mondjak nagyon szép ház volt. Kicsit gyönyörködtem még benne és hazahajtottam. Hazaérve pedig nem vártam jobban semmi másra mint egy jó kiadós alvásra.